Projektet zár a megyei paktum
Kedden délelőtt tartottuk a paktum projekt záró rendezvényét, amely hibrid megvalósítás keretében, sajtónyilvános formában zajlott. A résztevőket Majthényi László elnök úr köszöntője után a konzorciumi partnerek részéről Rodler Tamás főosztályvezető a Kormányhivatal, majd Breznovits István, a munkaerő-piaci partner részéről tájékoztatta az eredményekről. Dr. Balázsy Péter megyei jegyző pedig a paktum eddigi és jövőbeni szerepéről, a lehetőségekről adott tájékoztatást.
A Vas Megyei Önkormányzat konzorciumban a Vas Megyei Kormányhivatallal és a Nyugat-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.-vel 2016. augusztusától 2022. februárig valósította meg a megyei foglalkoztatási együttműködést. Az 5 és fél évet felölelő időszakban igazi szoros szakmai együttműködés alakult ki a partnerek között, mely nagymértékben hozzájárult a projekt sikeres zárásához, az elért eredményekhez: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program által nyújtott 767,1 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével 604 fő vett részt munkaerő-piaci programokban, 229 fő jutott álláshoz a foglalkoztatási paktumok keretében. A teljesült értékek minden esetben túlmutatnak a projekt tervezésekor vállat célértékeken.
Köszönjük a konzorciumi partnereknek és minden, a projekt megvalósítása során kapcsolatba került résztvevőnek az aktív együttműködést, a közös munkát.
A Vas megyei munkaerő-piac támogatása, a Paktum projekt folytatása a 2021-2027-es programozási időszakban is biztosított lesz.
A rendezvényről szóló videó ide klikkelve tekinthető meg.