Budapesti szakkiállításon mutatkozott be a Vas Megyei Paktum

A Vas Megyei Paktum is meghívottja volt a Budapesten november 7-8-án megrendezett Zukunft Personal Hungary Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállításon, hazánk legnagyobb HR szakkiállításán. A Paktumot a Pénzügyminisztérium felkérésére a Vas Megyei Önkormányzat részéről dr. Biroszné Móritz Zsuzsanna képviselte, egyben a kerekasztal beszélgetés egyik résztvevője is volt.  A fórum témája a hatékony toborzás és a munkáltatókkal való partnerség kiépítése a foglalkoztatási paktumokban volt. Dr. Garami Erika moderálásával Vas megyén kívül a Nógrád megyei és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei paktum munkatársai voltak a beszélgetőpartnerek.

A szakkiállítás a HR-szolgáltatók, termékeik és a gazdasági élet, illetve közigazgatás HR-döntéshozóinak találkozási pontja, az idei évben 15. alkalommal került megrendezésre a Millenárison. A 2017. évi kiállításra a két nap alatt több mint kétezren látogattak el. 78 kiállító jelent meg, több mint 129 szakmai program került megtartásra 6 előadói területen.

Szakterületek, amelyek megjelennek a szakkiállításon előadások, szakmai beszélgetések keretében:

  • Bérezés, Juttatások, Ösztönző rendszerek
  • Munkajog, Munkaügy
  • Corporate Health
  • Toborzás, Kiválasztás
  • Szervezetfejlesztés, Képzésfejlesztés
  • Változásmenedzsment
  • HR Informatikai Rendszerek
Zsuzsanna Dr. Biroszné Móritz

Szerkesztő

Vas Megyei Foglalkoztatási Paktum szakmai vezető

birosz-zsuzsa -nak összesen 176 bejegyzése van.Összes bejegyzés az írótól: birosz-zsuzsa