Paktumszervezeti ülés a Megyeházán

Paktumszervezeti ülést tartott a Vas Megyei Foglalkoztatási Paktum 2018. december 14-én a megyeháza Címertermében.

Dr. Balázsy Péter megyei jegyző köszöntője után dr. Kondora Bálint beszélt az elmúlt időszak eredményeiről, kihangsúlyozva, hogy a Vas megyében megvalósuló foglalkoztatási együttműködés valódi paktum, a szó szoros értelmében. Ezt követően dr. Biroszné Móritz Zsuzsanna, a Paktum Iroda szakértője az elvégzett szakmai munkát összegezte, a teljesített indikátor értékeken túl rámutatva azokra a jó gyakorlatokra, amit közösen sikerült megvalósítani a konzorciumi partnerekkel és a paktumszervezeti tagokkal.  Majd A pályázatok összekapcsolhatósága a helyi fejlesztések érdekében címmel tartott előadást dr. Garami Erika, a Pénzügyminisztérium szakmai irányító projektmunkatársa, aki többek között példaként bemutatta egy alacsony iskolai végzettségű ügyfél esetében hogyan lehet felépíteni egy szolgáltatási, támogatási láncot. Harmadik felszólalóként dr. Balázsy Péter megyei jegyző A Vas Megyei Önkormányzat és Hivatala pályázatai és azok hatásai a foglalkoztatás bővítésére címmel az EFOP-1.2.9 Nők a családban és a munkahelyen és az EFOP-1.6.3.-17 Megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan Vas megyében című pályázatokról tartott rövid tájékoztatást. Mindkét pályázat a megyei önkormányzat konzorciumvezetésével valósul meg, elősegítve a paktumhoz hasonlóan a foglalkoztatás bővítését. A pályázatok összekapcsolhatóságának egyik bizonyítéka, hogy előző nap megalakult – EFOP-1.2.9 pályázat keretében – Tanácsadó Testület tagjai között van a Vas Megyei Paktum és a Kormányhivatal 1-1 munkatársa is a paktum munka során összegyűlt tapasztalatai okán. A paktumszervezeti ülést követően került sor az EFOP-1.6.3 projekt keretében a soron következő Foglalkoztatási Fórumra, amelyre a paktumszervezeti tagok is meghívást kaptak. Ezáltal betekintést nyerhettek többek között a program céljaiba: megyei szintű koordinációs és konzultációs rendszer kialakítása megyei szintű a felzárkózás-politikai együttműködések létrehozásához oly módon, hogy a konzultációk rendszeressé váljanak, és esélyteremtő módon hassanak vissza az egyes települések lakosságának életére, növelve a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférést.

A rendezvényről készült videó itt tekinthető meg.

Zsuzsanna Dr. Biroszné Móritz

Szerkesztő

Vas Megyei Foglalkoztatási Paktum szakmai vezető

birosz-zsuzsa -nak összesen 176 bejegyzése van.Összes bejegyzés az írótól: birosz-zsuzsa