Mentoraink – Celldömölki Járás
MENTORAINK sorozatot indítottunk április elején, amelyben bemutatjuk munkaerőpiaci mentor kollégáinkat, akik egyéni tanácsadás formájában, személyre szabottan segítik az álláskeresőket a megfelelő munkahely megtalálásában.
Bemutatásra kerülő kollégánk: Szücs Dávid, munkaerő-piaci mentor
Győrben születtem, 2 lehettem, amikor Celldömölkre költöztünk szüleimmel, azóta ott élek. Ismerem a város adottságait, szinte minden helyi ifjúsági szervezetnél, Karitásznál – megtalálható vagyok, ez úgy gondolom, előnyt jelent nekem mind az itteniekkel való kommunikációban, mind pedig abban, hogy a problémáikkal fordulhatnak hozzám. Szociális munkásként végeztem a főiskolán, a képzésre jelentkezésemmel azt a célt tartottam szem előtt, hogy képviselhessem a problémákkal küzdők ügyét. Jelenleg önkormányzati képviselő vagyok a városban, ezt a pozíciót is azért vállaltam el, hogy a lakókörnyezetemben élőket tudjam segíteni, valamint e cél által vezérelve jutottam el 2017. nyarán a Nyugat-Pannon Nonprofit Kft-hez, ahol unkaerőpiaci mentorokat kerestek.
Az általad elmondottakból bár már kirajzolódik, de ha pár mondattal össze kellene foglalnod, mit mondanál, miért fontos számodra a mentori munka?
A mentori munka nekem azért fontos, hogy az embereknek lehetőségeket tudjak kínálni, amelyek révén támogatásokban részesülhetnek, előre tudnak lépni az életükben mind anyagi téren, mind morálisan.
Hol találkozhatnak veled, azok, akik munkát keresnek és szeretnék kérni a segítséged?
A Celldömölki járásban dolgozom mentorként, a Járási Hivatalban (Celldömölk, Kossuth Lajos utca) találhatnak meg azok, akiknek iránymutatásra, segítségre lenne szükségük az álláskeresésben.
Milyen tapasztalataid vannak az eltelt háromnegyed évből? Gondolok itt pozitív példákra, felvetődő nehézségekre is.
Munkám során napi kapcsolatban vagyok az ügyfeleimmel, vannak, akik habitusukból adódóan egy-két hétig maradnak-egy-egy helyen, velük nehezebb együtt dolgozni. Szerencsére, pozitív tapasztalatból akad több: például, Kemenesmagasiban egy vállalkozásnál helyeztünk el négy embert, akiket bér és járuléktámogatással tudtak alkalmazni és elégedett a cég velük. Pályakezdők is kérték a segítségem, náluk megint más helyzetek adódtak: volt, akinek nem sikerült a felvételije és a következő felvételi lehetőségig szeretett volna dolgozni; vagy éppen passzív félév miatt még rövidebb távra keresett munkát. Ez is mutatja, mennyire mások az emberek, mennyire másként kell foglalkozni velük. Meg kell ismerni őket, hogy a nekik leginkább megfelelő állást, munkát, hivatást megtaláljuk, ez nagyfokú rugalmasságot igényel tőlünk.