Sikertörténet – Kreativitásért sosem kellett a szomszédba mennie
Ismerjék meg Tolvaj Vicát!
Vica fiatal, karrierje kezdetén levő nő, aki álláskeresőként az interneten bukkant a paktumok által nyújtott lehetőségek közelébe. Vállalkozóvá válási támogatást kapott.
Számára főként az anyagiakat biztosítja a paktum, viszont ez óriási bátorságot adott egy vállalkozni vágyónak, meséli. “Igazából nincs kockázat, és ha ügyesen gazdálkodik az ember, nem csak fél évre van biztosítva a fizetni való. Egy kezdő vállalkozásba úgy belevágni, hogy azt sem tudom, hogy a kötelezőket hogyan fizetem ki, az elég ijesztő. Ehhez kiváló lehetőséget nyújt ez a pályázat.” – folytatja történetét, hozzátéve: “Egy nagy lökést biztosít annak, aki saját lábra szeretne állni és nem alkalmazottként létezni a nagyvilágban. Egy kezdő vállalkozásnak még egy ötveznezer forintos KATA (kisadózó vállalkozások tételes adója – a szerk.) fizetése is nehézkes lehet, viszont ha ezt nem fizeti, esélye sincs egyről a kettőre jutni. Az anyagi biztonságon túl, a paktumban dolgozó szakemberekhez különböző témában tanácsért is fordulhatok.”
De mivel is foglalkozik Vica?
“Munkám egy jelentős részét az interneten végzem, szóval ahol a laptopom van, ott van a »munkahelyem« meséli lelkesen Vica kérdésünkre válaszolva. A vállalkozásom több lábon áll, az egyik a VnGDesign, mely egy ékszer márka, a másik pedig az Ursa Maior Kreatív műhely, valamint folyamatban van a kiépítése egy harmadik »lábnak« is, mely a »kocka« vonal lesz: webszerkesztés és GDPR szakértő.”
Azért nem otthon ül csak a gép mellett, hanem a rendezvények, az oktatások például egyelőre Budapesthez kötik. Számára hatalmas szabadság, hogy nem egy apró irodához van kötve, csupán az oktatásokat kell úgy szerveznie, hogy akkor Budapesten legyen. Egyébként, a lábak kiépítése korábban elkezdődött már, az Ursa Maior tulajdonosával évek óta jó barátságban van, egy ideig barátként segített be, majd alkalmi megbízásokkal dolgozott.
Az Ursa Maior Kreatív műhely oldalán a következők olvashatók Vica bemutatkozásában:
“Az ékszerek és az olasz konyha szerelmeseként kerültem a csapatba 2016 elején. Hogy jön ez a kettő össze? Sehogy és mindenhogyan… A kifinomultság, az ízlés ugyanúgy jelen van az ételekben, mint az ékszerekben. Kreativitásért sosem kellett a szomszédba mennem, lévén, hogy pedagógus családban nőttem fel – egészen kiskorom óta foglalkozom mindennel, ami akár egy pici kézügyességet is igényel, vagy egyéni elgondolást. Az oktatások mellett örömmel válaszolok minden emailre, és telefonhívásra is, mint az Ursa Maior egyik fő rendezvény szervezője. Tanfolyamaim: pizza, olasz tészta, üveglencsés ékszerkészítés, gyertyakészítés, szappanműhely, egyéb rendezvények.”

További sok sikert Vica, eredményes vállalkozói életet!
Örülünk, hogy a Foglalkoztatási Paktum pályázattal hozzá tudtunk járulni az álmaidhoz, ha csak egy kis részben is.