Megtartás a legjobb toborzás
Sárváron munkaebédre várták hétfőn a paktum munkatársai a cégek képviselőit. A szép számban megjelenteket Reményi Anita az Észak- Vasi Paktum vezetője és dr. Galántai György, mint házigazda, járási hivatalvezető köszöntötte.
“Megtartás a legjobb toborzás” mondattal kezdte előadását Hollósi Szabolcs tréner, munkáltatói márkaépítő. Előadásában beszámolt egy kutatás eredményeiről, melyet több mint 1000 szervezetnél végeztek el, szó esett a 4 generációs munkahelyekről, a munka-magánélet egyensúlyáról. Hallhattak arról is a jelenlévők, hogy mik a leggyakoribb válaszok, miért hagyják el a cégeket a munkavállalók. Előkerült egy ritkábban emlegetett terület is, mennyibe is kerül a fluktuáció, avagy mennyi a kilépési, túlóra, kiválasztási, betanítási költség, ha távozó kolléga helyett kell új munkatársat felvenni. Bemutatásra került a cégeknek javasolt keretrendszer, melynek négy eleme: gondoskodás, kommunikáció, közösségépítés, befogadás. Interaktív formában dolgozták fel az elégedettség mérés témát. A cégek képviselői – akik között megtalálhatóak voltak vállalatok, szociális szféra, vállalkozók – nagyon aktívan vettek részt a témák megvitatásában, proaktívan osztották egymással a tapasztalataikat, igazi munka(ebéd)hangulat alakult ki.
Miben is tud segíteni a paktum és a paktum munkatársak? Többek között abban, hogy ilyen és hasonló rendezvényekkel segítsük a munkáltatókat a folyamatosan felmerülő problémák, helyzetek kezelésében. Segítsünk a munkaerő toborzásban és megtartásban és nem utolsó sorban bértámogatást is tudunk adni. Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg a több mint 2 órásra sikeredett találkozó végére, továbbá a megjelentek azzal az örömteli élménnyel távoztak, hogy ma jó ötleteket kaptak egymástól és hogy lenne értelme folytatni, akár egy korábban már jól működő keret formájában (HR Klub).
Fotó: Makrai Tamás alkalmazott fotográfus