Ezerjó Farm és Vendégház a Vas megyei Csehi községben

Gazdaságuk megismerése céljából nyílt nappal várta tavasszal az Ezerjó Farm és Vendégház a Vas megyei Csehi községben jelenlegi és leendő tagjait. Zöldségdoboz-közösséget működtetnek évek óta, melyhez csatlakozók áprilistól novemberig a gazdaságban megtermelt zöldségekből és gyümölcsökből összeállított dobozokat kapnak kézhez hetente, házhoz szállítva.

„A zöldségdoboz-közösség bárki számára elérhető, friss, egészséges zöldséget és gyümölcsöt biztosít.” – mondja a lelkes gazda, Zsolt. Nagyszerű szezont várnak a 2020-as évre, hiszen idén már a málnák, szedrek is 100%-ban teremnek majd, és ezáltal is gazdagabbá, színesebbé tudják tenni a dobozainkat. De jelentős édesburgonya és sütőtök is várható lesz 2020-ban, illetve készülnek a múlt szezonban jó sikerült Pack choi salátával és a kínai kellel is, illetve újdonságként mángolddal és lestyánnal! Mivel a cikória saláta nem aratott osztatlan sikert így azt mellőzik ebben az évben, ugyanis folyamatosan szondázzák a tagjainkat, kikérik véleményüket, javaslataikat és ennek megfelelőn alakítják a termesztésüket.

Minden évben vetési tervet készítenek, felosztják 1,5 hektáros kertet, mi hova kerüljön, mi legyen fóliában és mi szabadföldön. Idén jelentősen fejlesztették fóliasátor-kapacitásukat: egy 22×6 métereset és egy 22×8 métereset is telepítettek. Az idén számos különleges paradicsommal készülnek: krími fekete, fekete koktél, sárga koktél, fürtös, stb., illetve paprika is többféle lesz, például kápia, kaliforniai, tv, csokoládé színű kápia.

A növényvédelemben csak biogazdálkodásban használható szereket alkalmaznak.

A zöldségek és gyümölcsök mellett többféle állatot is tartanak: nyulak, tyúkok, libák, kecskék,.

Őstermelő Családi gazdálkodóként működnek, egész évben ketten dolgoznak, de a nyári szezonban szükségük van külső segítő kézre is.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete rendezvényén hallották, hogy több közösségi gazdaság szervez önkéntes munkát tagjainak. Ez nem ingyen munka, hanem segítség a gazdaságban, és a partnerek bevonása abba, ami amúgy is az övék, a termés gondozásába, betakarításába. Ezen felbuzdulva idén ők is meghirdetik ezt a fajta önkéntes segítséget tagjaink között. Szezonban, előzetes regisztráció alapján, 4-4 órára lehet majd jelentkezni szombatonként a tagcsaládokból. A jókedvről, ételről, italól a gazdák gondoskodnak, illetve egy kis csomagot az aktuálisan érő, termő növényekből biztosítanak majd a segítségért cserébe. Remélik, hogy sok szorgos kéz bekapcsolódik majd a szezon során, így egy kicsit mindenki részese lehet még inkább a közösségi mezőgazdaságnak, a termesztésnek.

http://www.ezerjofarm.com

 

Zsuzsanna Dr. Biroszné Móritz

Szerkesztő

Vas Megyei Foglalkoztatási Paktum szakmai vezető

birosz-zsuzsa -nak összesen 176 bejegyzése van.Összes bejegyzés az írótól: birosz-zsuzsa